A komplex higiéniai szakemberképzés célja, hogy a fürdőkben, illetve a kiszolgáló létesítményekben a takarítási, fertőtlenítési feladatokat a személyzet vendégszempontú színvonalon végezze. Olyan takarítási technológiai leírást adjon, mely meghatározza a takarítandó módokat valamint azokat az elvárásokat, melyeket fürdő és a vendégek érdekében a munkavállalóknak teljesíteni kell.
A legjobb vendég a visszatérő vendég. Ehhez pedig az kell, hogy a vendég a fürdő nyújtotta hagyományos értékein túl olyan esztétikai színvonalat nyújtson, ami alapján a vendég jól érzi magát és jó hírét kelti a fürdőnek. A takarítás szerepet kap a fürdő jó hírének, szolgáltatás színvonalának a biztosításában, így versenyelőnyt jelenthet.
Sajátosságuk révén a fürdőkben a takarítási és fertőtlenítési eljárások kiemelt fontosságúak, hiszen ezen eredmények közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a vendégekkel. A megfelelő tisztaság a mai világban elengedhetetlen, de nem elegendő. Ez az alap. Ezen kívül a vendégnek el is kell hinnie, hogy megfelelő higiéniai környezetben és biztonságban van.
A takarítás tudatossá tétele jelentős, emiatt kell komplexen kezelni többek közt a takarítási higiénián, eszközhasználaton, vegyszerismereten, vegyszerhasználaton, rezisztencián túl a munka- és vendégbiztonságot, személyhigiéniát, rendkívüli helyzetetek kezelését, valamint a felelősségtudatot.